Fogorvosi rendelő főoldala
Konzerváló fogászati kezelések

Konzerváló fogászati kezelések

A fogszuvasodás az egyik leggyakoribb fogászati probléma, amelynek rendszeres otthoni és rendelői szájhigiéniai ápolással megelőzhető lenne. A lyukas, szuvas fogak kezelésére általában a fog tömése a megfelelő módszer. A tömések kisebb, esetleg közepes szuvasodások ellátására használhatók, front- és rágófogakon egyaránt, de alkalmazhatók a metsző- és szemfogak élének pótlására, és a fognyaki kopások lezárására is.

A fogászatban tömés alatt azt a műveletet értjük, mely során különböző anyagok fogba helyezésével helyreállítjuk a sérült fog integritását. A fog tömése fúrással kezdődik, amikor is a fogorvos feltárja a szuvas részeket, és megtisztítja az érintett részeket. Az így keletkezett lyukat tölti ki a fogtömő anyaggal. A legtöbb tömés alatt van alábélelés, melynek épp az a lényege, hogy megfelelő alapot biztosítson a tömésnek, és lezárja a dentint. Készíthető gyógyszeres tömés, azaz cariosan is, amely segíti a fogszövet regenerálódását. A gyógyszeres tömés azonban csak nagyon mély szuvasodások esetén alkalmazandó.

Töméskor tehát a szuvas részt mindenképpen el kell távolítani, ezután tömhető be a lyuk, amelyre többféle anyag is használható. 

Esztétikus tömések

Az esztétikai fogászat a töméseket minden esetben fémmentes, általában fényre kötő tömőanyagból készíti, amely segítségével a fogakkal megegyező színű, természethű hatás és tartós eredmény érhető el. Az esztétikus tömések készítése során ún. kompozit (kerámia szemcsékkel töltött műanyag) tömőanyagokat használunk, melyek legfőbb előnye a kiváló esztétikai hatás. Ezenkívül kevesebb foganyag feláldozását teszik szükségessé az előkészítés során, bizonyos esetekben pedig fúrás nélkül is lehetséges a sérült fogfelszínek javítása, vagy a fogak formai korrekciója. Egyszerű, gyors és esztétikus megoldás még a metsző, vagy frontfogak hiányzó darabkáinak pótlása, vagyis az élpótlás, amikor is a fogorvos a fogat fényre kötő tömőanyaggal építi fel, elkerülve ezzel a fogak koronával való ellátásának szükségességét.

Mi is az az inlay és onlay betét?

Létezik tömés porcelánból és az arany is használható tömések készítésére. Mindkettő viszonylag drága, de az aranyat nagyon jól tolerálja az ínyszövet, és jól tűri a terhelést is, akár 20 évig is a fogban maradhat. Sem a porcelán, sem az arany nem színeződik el.

Előfordul, hogy túl nagy hiányok esetén már nem lehet töméssel helyreállítani a fog struktúráját, ilyenkor fogművek készítéséhez kell folyamodni. Tehát ha idővel egy tömés cserére, pótlásra szorul, elvégezhető a beavatkozás biztonsággal. Ha pedig nem a tömés esik ki, tehát hiányozna egy fogdarab, az orvos javasolhatja a fogat biztonságosabban kiegészítő és megvédő betét (inlay, vagy onlay) elkészítését.Az inlay vagy onlay betétek egyfajta „ragasztott tömések”, melyek fogtechnikai laborokban készülnek, s végül szilárd állapotban beragasztással kerülnek a fogüregbe, tehát pótlásnak minősülnek már. Nagy előnyük, hogy segítségükkel a megmaradt fogszövet megmenthető, megtartható.

Mi is az a préskerámia és a foghéj?

A direkt restauráció a legkorszerűbb módszer a sérült, szuvas, elszíneződött, esetleg zománchibákkal rendelkező fogak helyreállítására, elsősorban a frontfogak esetében használatos. A kezelés segítségével a lehető legjobb mechanikai és esztétikai hatás érhető el, s csak a beteg szövetek eltávolítására van szükség, az eredmény pedig tartós és esztétikus lesz. A beavatkozás során nagy hangsúlyt kap a természetes fogformák és szín kialakítása, így a kezelt fogak szabad szemmel megkülönböztethetetlenek lesznek a saját fogaktól.

A préskerámia fémmentes pótlás, amely nem allergizál, emellett a préskerámia technológiával kiemelkedő esztétikai hatást lehet elérni szólókoronák, inlay-ek, onlay-ek, héjak készítésénél.

A foghéjak egyedileg porcelánból készített vékony rétegek, amelyeket a fogorvos a fogakra ragaszt annak esztétikusabb formába hozásához. A héjak tehát a fogak felszínét részben, vagy egészében befedő fogpótlás típusok. A direkt héj a legkevesebb zománc anyag veszteséggel járó, vékony kerámia héj, amit főleg frontfogaknál alkalmaznak. Ez az egyik legesztétikusabb fogpótlás, mert teljesen fémmentes és tartós, illetve az elszíneződött fogak esetében sikerrel alkalmazható.

Budapest 1066 Jókai utca 1.

+36-20-911-75-01
info@jokaidental.hu



Awarded by
WhatClinic.com
Copyright © 2017 www.jokaidental.hu | Created by: Clicktech Informatika
bezár
gyengénlátóknak