Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 911 7501

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930

Korona és Híd pótlások

A koronák és hidak fixen rögzített fogpótlások, ezeket a fogorvos speciális ragasztócementtel ragasztja be, otthon nem lehet eltávolítani.

A fogpótlásokra átlagosan akkor van szükség, ha a fog vagy annak egy része hiányzik vagy úgy szuvasodott, hogy az még menthető, de már töméssel vagy betéttel nem megoldható a fog felépítése.

A korona és a híd is egy olyan fix, rögzített fogpótlás, amit a fogtechnikus készít el, majd az elkészült felépítményt a fogorvos beragasztja a már előzőleg lecsiszolt fogakra. A korona elsődlegesen egy jelentősen sérült, de belül még egészséges, kívül pedig stabil fogra rögzíthető.

A híd ezzel szemben pedig egyrészt konkrét fogpótlási megoldás, azaz hiányzó fogat lehet “áthidalni” vele, valamint több egymás mellett álló, lecsiszolt fog összekötésére is alkalmas. Utóbbi azt jelenti, hogy ha több sérült, szuvas fog van egymás mellett, amik még nem indokolják az elvesztésüket, ezzel az eljárással látványos és megfizethető eredmény érhető el.

Anyagát tekintve lehet:

  • fémkerámia korona
  • cirkónium korona

Mikor alkalmaznak koronát?

Ha nem elégedett a fogai formáival vagy színével, a fogászati héjak mellett a korona is jó alternatíva lehet, hiszen biztonságos és megfizethető megoldás. Akkor is a koronát javasolja a legtöbb fogorvos, amennyiben a fog letört, de esetleg még felépíthető tömő-anyag vagy csapos műcsonk alkalmazásával, ilyenkor a korona kiváló megerősítésként kivitelezhető. Egy gyökérkezelt, de sajnos már láthatóan sérült fog esetében, a további törésektől is megvédi a fogat a korona, ezért is népszerű ez az eljárás.

 

Milyen esetbe alkalmaznak híd pótlást?

A híd akkor nyújtja a legjobb megoldást, ha esetleg már több foghiány is kialakult, viszont a hiányzók melletti fogak épsége biztosítja, hogy az elkészült hidat megtartja. Másik többször előforduló eset, ha az orvos azt állapítja meg, hogy szükséges valamelyik fog vagy fogak eltávolítása, viszont azoknak olyan az elhelyezkedésük, hogy a mellettük lévő fogak egészségesek.

Sok páciens dönt a hid elkészítése mellett az implantátum beültetése helyett. Ennek az egyik oka az, hogy a híd sokkal megfizethetőbb megoldás, mint a fogimplantáció, de sokszor előfordul az is, hogy a pácienst nem lehetséges implantálni valamilyen okból kifolyólag az adott helyen, ezért a híd számára az egyik legkedvezőbb választás.

 


 

A koronák és a hidak elkészítési ideje általában 4-8 munkanap, ezért gyors és biztos megoldást jelent a páciens foghiányának megszüntetésére.

A koronák és a hidak is készülhetnek fémből, melyeket egy esztétikus a fog színével megegyező borítással látnak el. Viszont készülhet cirkónium-oxid korona is, amit azoknál az embereknél is biztonsággal lehet alkalmazni, akiknek fémallergiájuk van.

Mind a két fogpótlás esetében szükséges lehet kiegészítő kezelések alkalmazása, mint panoráma röntgen, a csiszolás, a gyökérkezelés, és a foghúzás.


 

 


Visszahívást kérek


Jókai Dental fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem