Ezeket érdemes tudnod a fogtömésekről
Tény, hogy a leggyakoribb fogászati kezelés a fogtömés, hiszen a legtöbb páciens valamilyen szuvasodással kapcsolatos problémával fordul jellemzően fogorvosához. Rengeteg tévhit és kérdőjel van azonban a páciensekben, jogosan, hiszen valóban keveset tudunk a tömésekről, az anyagokról és hogy milyen helyzetekben használják őket. Ebben nyújtunk most egy kis segítséget.
Fogtömésre általában akkor van szükség, ha a fog valamelyik része szuvassá válik, vagy ha olyan törés éri, amit még nem szükséges komolyabb fogpótlással orvosolni. Az emberek nagy része csak az Amalgám tömésről hallott többet, pedig ma már rendkívül korszerű anyagokból, nagyon jó minőségű - a fog természetes színeihez igazodó - tömőanyagokat gyártanak. Nézzük a négy legismertebb tömés fajtát.
Az Amalgám tömés többféle fémből áll, amelyre sokak szervezete különböző intoleranciával is reagálhat idővel, valamint a fogak belsejében kisebb repedéseket is okozhatnak, így a már meglévő Amalgám tömést érdemes kicseréltetni korszerűbb tömőanyagra. Ezt a tömést már csak nagyon elvétve alkalmazzák, de leginkább már nem jellemző, hogy ezt választanák egy páciensnek.
A cement alapú tömések kifejezetten erős alapot képeznek a fogakban, de többnyire kombinálva használják őket a fogorvosok, főleg akkor, ha valamilyen körülményesebb szuvasodást kell rendbe tenniük, ami kívülről is indokolja, a stabil és komplex összetételű tömésszerkezetet. Önmagában nem jellemző a használatuk.
A kompozit tömések gyakorlatilag a modern fogászati tömések első nagy úttörői, hiszen azon túl, hogy antiallergének, jó minőségű kötőanyagként simulnak a fogba, szinte teljesen észrevétlenül. Ezek a tömések kifejezetten alkalmasak a látszó fogak elülső kezelésére is hiszen még közelről is alig láthatóak. Ezeket nevezik esztétikus töméseknek. Egyetlen hátrányuk csupán, hogy nem tartanak örökké - ahogyan semmi sem - így sok év elteltével ha a fogorvos indokoltnak látja, érdemes kicseréltetni.
A fogászati betét vagy más néven Inlay vagy Onlay betét egy erős és tartós megoldás. Ezeket általában jelentősebb foghiány esetén alkalmazzák. A betétet a fogtechnikus mintavétel után, személyre szabottan készíti el a páciensnek, és ha elkészült, akkor a fogorvos rögzíti fel a fogra a betegnek. Maga a fogbetét anyaga készülhet kompozitból, kerámiából, vagy különböző fémekből. Azt a fogbetétet, ami a teljes fogfelületet lefedi Onlay-nek nevezzük, amit pedig a fog üregében helyeznek el, Inlay-nek hívunk.
Amikor fogorvoshoz látogatsz, ne szégyelld feltenni kérdéseid a fogtömésekkel kapcsolatban sem! A Dental Network hálózatában dolgozó fogorvosok mind arra törekszenek, hogy a páciensek ne csak minőségi munkájukról, hanem ügyfélbarát szemléletükről, hozzáállásukról is megjegyezzék őket!
Visszahívást kérek
Jókai Dental fogászati szakrendelő
Szolgáltatásaink
Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!
MegnézemFogorvosaink
Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.
Megnézem