Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 911 7501

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930

Lehetőleg vigyázzunk fogainkra, de ha bekövetkezik a baj, van rá megoldás!

A fogak számos formában megsérülhetnek. Az orvostudománynak köszönhetően, már több kezelési módszer létezik, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a fog sérülésének pótlására, illetve a teljes fog hiányára is van megoldás.

A fog sok módon sérülhet, az alábbiakban leírjuk, melyik esetben milyen kezelés jelenti a megoldást.

Legtöbb esetben az arcot érő ütés miatt a lágyrészek sérülése, az ínyrepedés vagy ajak és a nyelv megharapása a probléma, ilyenkor nem minden esetben sérül meg a fog. Ekkor javasolt mielőbb szájsebészhez fordulni, mert a szájban keletkezett sérülések nehezen gyógyulnak, emellett kellemetlenséget is okozhatnak.

A frontfogak kisebb sérülése lehet a következő probléma, ezen belül is az élek törése. Ebben az esetben egyszerűen fogszínű tömőanyaggal, úgynevezett élpótlással korrigálni lehet a fogat, viszont ha a fogból nagyobb rész törik le, amit íly módon már nem lehet javítani, akkor porcelán héjra vagy akár koronára lehet szükség. A korona akkor válik szükségessé, ha a fogból már akkora rész hiányzik, amit már héj készítéssel nem lehet pótolni.

Amikor a fog teljes koronája letörik, de a gyökér ép marad, gyökérkezeléssel, csap behelyezésével és korona készítéssel lehet helyreállítani a problémát.

Ha a fog a csontban törik el, mindenképp el kell távolítani. Ilyenkor az implantáció jelenti az egyetlen megoldást a foghiányra.

A legrosszabb szituáció, ha nem csak a fog törik el, vagy esik ki, hanem a fogat körülvevő fogágy is megsérül. Ilyenkor sajnos komoly roncsolódás következik be, ami egyáltalán nem olyan ritka. Ekkor már komoly szájsebészeti kezelésre van szükség, ami a csontpótlás és implantáció.

Ha ilyen problémákkal küzd, jöjjön el hozzánk és fogorvosunk megtalálja a legjobb megoldást Önnek.


Visszahívást kérek


Jókai Dental fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem